Intézményünk alapítási éve: 1937.
Már a XVIII. században nádfedeles iskola állt a főutcán, melyben Miklós Deák tanított.
A protestáns gyermeket oktatása II. József türelmi rendeletéig szünetelt.
Az 1790-es években a 60 tanuló az iskolát csak télen látogatta.
Záborszky Péter jegyző-tanító 40 évig tanított a községben, s ez idő alatt működött az iskolánkban többek között Hruz György, aki Petőfi Sándor anyjának nagybátyja volt.
1910-ben két új tanító érkezett a faluba: Blaskovits Oszkár, az iskolánk névadója és Hernád Sándor.
Névadónk, a rektor úr 38 évig dolgozott a községben, s ez idők alatt generációk nevelését-oktatását végezte, irányította.
1948-ban államosították az iskolát, és Hernád Sándor lett az igazgató. A következő igazgató Malatinszky Jenő volt.
1960-tól Tóth Erzsébet lett az iskola vezetője. 1949-1964 között nem tanították az orosz nyelvet, helyette szlovák fakultatív oktatás volt.
Az utóbbi 20 év igazgatói:
- Dr. Kovács Gyuláné /1976-1991/
- Reinhardtné Baróczky Emese /1991-1994/
- Rétvári Sándor /1994-2000/
- Sándor Miklós /2000-2002/
- Tóthné Seres Katalin 2002- jelenleg is
2002-2003-as tanévtől a zeneiskola is az iskola hatáskörébe került. Névváltoztatás is történt, Blaskovits Oszkár Általános és Zeneiskola lett az új neve.
A 2003/2004-es tanévtől a zeneiskola önálló intézményként működik. Az általános iskola neve újra Blaskovits Oszkár Általános Iskolára módosul.
Blaskovits Alapítvány a gyermekekért 1999-ben alakult meg. Munkájával segíti iskolánkat.
A tanulók létszáma 1990-től 2004-ig csökkent, 2005-től folyamatosan nő.:
Jelenleg:191 fő
Pedagógusok létszáma jelenleg:
6 alsós
9 felsős
2 napközis
1 fejlesztő pedagógust alkalmazunk.